Radiátorokról általában

A radiátorok legfontosabb ismérveiről

Amikor a fűtésről van szó, a lakáson belül többféle megoldás is található a téli hideg hónapok átvészelésére. Radiátorok és padlófűtés is remek megoldás otthonra, de ezen belül fűthetünk fával és gázzal is. Most a radiátorokról ejtünk bővebben néhány szót, hogy aki éppen vásárlás előtt áll, az tudja, hogy mire vállalkozik.

Mi alapján osztályozhatjuk a radiátorokat?

Anyaguk szerint mindenképpen érdemes, hiszen ez nem csak a külsejét határozza meg a készüléknek, de nagyban befolyásolja mind a súlyát, mind pedig a hőleadási képességét is. A kialakításuk szerint is érdemes lehet típusokat megkülönböztetni, miszerint lap-, tagos- vagy cső radiátorral van-e dolgunk, illetve azt is érdemes megvizsgálni a termék megvétele előtt, hogy kompakt, beépített szelepes vagy középcsatlakozós legyen e. A felhasználás függvényében pedig beszélhetünk a szobákat, helyiségeket vagy egyéb helyeket fűtő, illetve a törölközőszárító készülékekről. Ezeket fogjuk tehát sorra venni most.

            A radiátorok anyag szerint csoportosítva

A legelterjedtebb három radiátor az öntöttvas, a lap-, és az alumínium anyagú termék, amelyeknek eltérő előnyeik és hátrányaik vannak. Legelső fajtánk, az öntöttvas remek készülék, amely gyakorlatilag korlátlan ideig jól is működik, nagy a hőleadási képessége és sok vizet képes tárolni. A hátránya azonban, hogy rendkívül nehéz, ezért emeletes házakban, ahol a talaj sem bírja kifejezetten a megterhelést és a felvitel is bonyodalmas lenne, inkább nem ajánlott. Ha modernitásra vágyunk az otthonunkban, szintén nem a leginkább megfelelő darab, hiszen esztétika tekintetében a közelébe sem a mai modern lapradiátoroknak. Az alumíniumot kevésbé építjük be már kész rendszerbe, viszont súlyra megfelelő. Talán a legkorszerűbb mind közül mégis a lap-, ami bár kevésbé strapabíró, mint egy öntöttvas termék, megvan benne azonban az, a másikban nincs: a kis súly és a szép külső. Habár ez a termék nem feltétlenül a szobánk dísze lesz, mégis központi helyet foglal ez az ember lakásában, ezért nem mindegy, hogy hogyan néz ki. Természetesen léteznek olyan dekorációs elemek is, amellyel sokkal jobb hangulatúvá varázsolhatjuk a radiátorunkat is, azonban ezekkel óvatosan kell bánni, hiszen a forró felület veszélyes lehet, ugyanakkor a szellőző részeket is szabadon kell hagynunk, hogyha nem akarjuk, hogy a fűtés kárba vesszen.

            A radiátorok méret szerint

A megfelelő méret kiválasztása kritikus szempont a fűtés tekintetében. A pontos adatokat azonban nem egyszerű megjósolni, ezért kérjük szakember segítségét. Azonban esetleg jó megoldás lehet az is, hogyha a meglévő radiátorainkra alapozunk. Ez persze csak akkor lehetséges, hogyha már volt egy adott rendszerünk. Egy teljesen új rendszer kiépítésénél természetesen evidens, hogy profi segítséget veszünk igénybe, de akár egyetlen darab beszerelésénél is szükségünk lehet a biztos kézre. Viszont ha egyetlen cseréről van szó, akár a korábbi hibákat is könnyen korrigálhatjuk, ha addig nem találtuk megfelelőnek a készülék intenzitását. Ami korábban túl kevés meleget adott vagy a megszokott szobáknál később volt képes felmelegíteni a szobát, az nem a megfelelő méret, ugyanígy kisebb helyiségekbe elég csupán egy kisebb radiátor is. A fürdőszobába remek kiegészítő lehet a törölközőszárító radiátor is, amely használatával sokat spórolhatunk, hogyha az egész rendszer felkapcsolása helyett a még kellemes, csak reggelente hűvös napokon csak ezt működtetjük. Erre egyébként jó megoldás lehet egy kisebb, árammal működő fűtőtest is, amely néhány perc után kellemes meleget tud varázsolni egy kisebb szobában, azonban a törölközőinket ezen nem tudjuk szárítani majd.

Milyen bekötési lehetőségei vannak a radiátoroknak.

Amikor választunk (https://www.ventil.hu/radiator), nem mindegy az sem, milyen bekötési lehetőségeink vannak. Négy csonkos darabokat oldalról tudunk bekötni, ezt hívjuk hagyományos módnak. Alulról köthetők a hatcsonkos beépített szelepes darabok, amely egy modernebb verziónak mondható, hiszen a korábbi párjánál sokkal esztétikusabb, és akár a padlóból is be tudjuk kötni. Jobbos és balos megkülönböztetett darabokat árulnak ebből a típusból, azonban a T6-os verziónál már erre sem kell figyelnünk.

Milyen radiátort vegyünk?

A megfelelő darab kiválasztása tehát nem egyszerű feladat. Helyhiány miatt nehéz lehet tökéletes terméket választani, de akár álló darabok közül is válogathatunk, hogyha tényleg nem találunk megfelelő fekvő darabot. Fontos, hogy ne próbálkozzon az ember a beépítéssel megfelelő háttértudás nélkül, hiszen a fűtésrendszer komoly problémákat is okozhat a ház szerkezetében, hogyha nem működik megfelelően, és egy nem megfelelően beszerelt műszer veszélyes lehet. Különösen igaz ez a gázfűtés esetében, ahol egy-egy meghibásodott rész gázszivárgást is okozhat, ami akár egy radiátor meghibásodásából kifolyólag is megtörténhet. Így tehát fontos a pontos tervezés előre minden eshetőségre felkészülni. Nézzünk utána a márkának, mások véleményének és persze a számításokat olyan emberrel végeztessük a komoly munkát, aki ért is a dologhoz.