Világítástechnika a Ledguru kínálatával

A modern világítástechnika előnyei Ledguruval

Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal, hogy elgondolkoztam azon az opción, hogy a lakásom teljes világítástechnika rendszerét lecserélem Ledes megoldásra. Nem csupán azért merült fel bennem ez a megoldás, mert a hagyományos égő rendszerek már- már szinte régimódinak számítanak, de azért is, mert szerintem sokkalta esztétikusabb megoldás tud lenni a Ledes megoldás a világítástechnika viszonylatában. Ugyanis mára már rengeteg alternatíva található meg az adott világítás formán belül is, és míg régen igazából abszolút nem volt esztétikus a ledes megoldás, mára már mindenféle szuper kiegészítővel fel lehet dobni az ilyesfajta fényforrást. A következőkben, pár szóban a ledes világítás előnyeiről beszélnék.

Elsődlegesen a legfontosabb előnyök közé sorolnám a fokozott biztonságot. Gondoljunk csak abba bele, hogy mennyivel biztonságosabb Led fényekkel díszíteni a lakást, mint tűzveszélyes gyertyával vagy mécsesekkel. Továbbá sokkal költséghatékonyabb illetve időt állóbb megoldásnak bizonyul, mint egyéb megoldások, hiszen maximálisan energiatakarékos a használata. Egyébként a legtöbb esetben, hosszan tartó élettartalmuk miatt mindössze egyszeri beruházást igényelnek. Ami pedig számomra a legmeggyőzőbb érv a Led izzók mellett az, hogy a szemre való hatása nem annyira zavaró, ugyanis egyáltalán nincsen vibráló hatása, mint a hagyományos társaiknak. Egyébiránt a legtöbb esetben szabályozható a fényerő így azt, aki hasonló cipőben jár és akár csak engem őt is irritálja az erős vibráló fény, annak kétségkívül a legjobb választás a Led izzó. Szerintem mindenképpen megéri befektetni egy ilyen jellegű fényforrásra, Véleményem szerint összességében sokkal jobban megéri, mint egy hagyományos izzó. A Ledguru webáruházában pedig rengeteg féle, fajta, stílusú ilyesfajta jellegű világítás forrást közül lehet válogatni, ugyanis elképesztően nagy kínálattal rendelkezik a webáruház és emellett maximálisan professzionális termékeket forgalmaz, így garantáltan jó minőségű termékekre lehet ezen a felületen beruházni.

Miért érdemes világítástechnika felszereléseket a Lesguruban vásárolni?

Véleményem szerint, mint már az előbbiekben is említettem páratlan minőségű a kínálat, mind hagyományos lámpák vagy modernebb ledes megoldások területén, mind dekor és kiegészítő elemek felhozatalában is egyaránt verhetetlen más webáruházak fényében a Ledguru világítástechnika részlege. Személy szerint én több ízben is vásároltam a Ledguru termékei közül és maximálisan meg vagyok elégedve minden termékükkel. Hiszen egészem széleskörű megoldásokat kínálnak tulajdonképpen minden stílusú lakás vagy ház belső illetve külső világítására. Úgy gondolom mindenképpen érdemes megtekinteni a LEdguru kínálatát amennyiben kicsit korszerűsíteni szeretnénk a lakásunk világítástechnika felszereltségét. Megnézni semmibe nem kerül, és a kínálat magáért beszél.

Speciális izzók, speciális világítástechnika segítségével

Rendkívül figyelemre méltónak tartottam a Ledguru speciális izzókra összpontosított alternatíváját, ugyanis nem feltétlen olyan egyszerű bárhonnan ilyen jellegű izzókat beszerezni.  Amióta 2018-ban elkezdték fokozatosan kivonni a piacról a halogén izzókat, sokan úgy kezdték értelmezni az adott jelenséget, hogy lejárt a hagyományos izzók ideje. Ez nem csak azért nem állja meg a helyét, mert a készleten, forgalomban lévő termékeket még lehet árulni, de többek között azért sem, mert vannak olyan speciális halogén izzó fajták, amiknek még sajnálatos módon sem számottevő mennyiségben sem jelentős választékban nem érhető még el a LED alternatívájuk.

Néhány szóban írnék a speciális izzók leggyakoribb fajtájiról is. Az egyik ok, ami miatt bizonyos helyzetekben speciális izzóra van szükség, a hő. A konyhában akad pár olyan műszer, ahol szükségünk lehet belső világításra, ugyanakkor ezáltal magas hőmérsékletnek is ellen kell állnia az adott égőnek. Ilyen égőre van szükség például a sütő izzóban, vagy a hűtőszekrény izzónak is, amely ebben az esetben nem az extrém meleg, hanem az extrém hideg miatt szükségeltetik. Továbbá a páraelszívó izzók is a legtöbb esetben erős hőhatásnak vannak kitéve, hiszen a tűzhely fölött szokás elhelyezni őket, ahova folyamatosan száll fel a gőz, így nagyon komoly hőhatás éri őket szinte folytonos jelleggel.

A másik speciális világítástechnika igényű részleg az autó izzók. Mint például a műszerfali izzók, vagy a fényszórók, melyek szintén speciális jellegű világítás technikát igényelnek. Amennyiben ezeknek a cseréjére kerül a sor, fontos, hogy a gyártó által meghatározott és előírásoknak megfelelő izzót tetessünk a régi helyére. Ugyanis egyáltalán nem minden izzó típus kompatibilis minden autó fényszórójával, ezért érdemes utána nézni, vagy szakember segítségét kérni a cseréjéhez.

A LED világítástechnika

Alapvetően nem sokaknak kell ma még kampányolni amellett, hogy a LED mennyi előnnyel jár. Sokan voksolnak mellette környezettudatosságból, de leginkább gazdaságossága miatt vált elterjedtté. Mert igen, az elején valamivel drágább, mint egy hagyományos izzó vagy lámpatest lenne, de sokkal tovább bírja, ráadásul kevesebb energiát használ közben. Úgyhogy a LED jó. Ha ezt kombináljuk még a különféle okos megoldásokkal, a vezérléssel, a kreatívabbnál kreatívabb kialakításokkal, amit egy halogén izzós lámpatestnél nem lehetett volna megvalósítani, akkor minden bizonnyal egyetértünk abban, hogy ez egy iszonyat hasznos kis találmány.