Fotóstúdió bérlés, avagy professzionális fotóműtermek Budapesten

Fotóstúdió bérlés Budapesten

Úgy gondolom a jelenlegi vírus helyzet mindenki számára nagyon frusztráló és bizonytalan. Tömegek vesztették el a munkájukat, vagy hagyták hátra mindenünket egyik napról a másikra elindulva a teljes bizonytalanság felé. Egészen elképesztő, hogy egyik napról a másikra megváltozott az életünk és még csak azzal sem vagyunk tisztában, hogy ez meddig fog tartani. Meddig lesz a holnapunk bizonytalan és meddig nem tudjuk, mire kelünk fel másnap reggel. Annak ellenére, hogy nyilván engem is, mint mindenki mást szintén megőrjít a bizonytalanság, úgy gondolom ebből a helyzetből is lehet nyerni. Elhatároztam, hogy Fotóstúdió bérlés mellett döntök és végre annak tudatában, hogy van, időm elkészítem a már lassan évek óta halogatott portfólió fotózásomat. Én személy szerint hiszek abban, hogy az ember még a legdurvább és legkíméletlenebb élethelyzetét is képes a javára fordítani, ha kizárólag a céljaira koncentrál, és nem süpped bele a problémák tengerébe. Nekem személy szerint a jelenlegi helyzettel is ez a célom, hogy ne csak a pánikot és az értelmetlen félelmet lássam, hanem lássak a probléma mögé, hogy majd a zordon felhők mögött újra ki fog sütni a nap és öröm lesz a földön.

Fotóstúdió bérlés napjainkban

Véleményem szerint ez az adott időszak igazán alkalmas arra, hogy kicsit helyre tegyük magunkat és rájöjjünk arra, hogy igazából, mit is várunk az élettől és ahhoz képest hova tartunk. Ilyenkor, amikor lenyugszik, körülöttünk a pörgés tudunk magunkba is megnyugodni és újra átgondolni az életünket. Ott tartok most ahol mindig is akartam, hogy tartsak? Amennyiben a válasz nem, akkor éppen itt az ideje, hogy ezen változtassunk. Látjuk, hogy milyen halandó és rövid az emberi élet és mennyire fontos az, hogy azt értékesen töltsük el. Én, amikor leültem és végre átgondoltam az életemet, arra jutottam, hogy mindig is érdekelt a fotózás, mindig szerettem ezt a világot, inspirált és akartam benne fejlődni. Úgy éreztem ez az a terület ahol igazán ki tudom fejezni magam, mégsem tettem azért semmit, hogy neki vágjak. Így most eldöntöttem és neki vágok ennek a feladatnak. Elhatároztam, hogy felkeresek egy Fotóstúdió t és kibérelem, és végre megcsinálom a portfóliómat. Így lelkesen elkezdtem keresgélni a neten Budapest Fotóstúdió bérléseinek a lehetőségei között, ezáltal találtam rá a G3 Fotóstúdió oldalára, mely már első látásra is azonnal meggyőzött engem. Így az adott kontakt lehetőségen megpróbáltam elérni, ahol sikerült is egy időpontot egyeztetnem. Az alábbiakban az erről szóló tapasztalataimat osztanám meg.

A G3 Fotóstúdió bérlése

A megkeresés és az ajánlattevés után azonnal láttam, hogy a G3 Fotóstúdió, sokkalta többet nyújt, mint egy átlagos fotó stúdió. Mivel maguk az alapítók is fotósok, ezért pontosan tudják, mekkora segítséget tud jelenteni, ha a fotóműterem bérlés egy végtelen egyszerű folyamat, ahol a stábnak csak a munkára kell koncentrálnia és nem kell még mindenféle egyéb idegesítő dologgal foglalkoznia. Maga a műterem a belváros szívében a XIII kerület, Taksony utca 1 szám alatt található, amely egyszerű megközelíthetősége miatt is igencsak jó választásnak bizonyult számunkra, ugyanis mi is belvárosi lakosok vagyunk és abszolút szempont volt, hogy ne kelljen a fotózás miatt messzire utaznunk.

A műterem maga rendkívül letisztult és elegáns, de emellett mégis rendkívül barátságos, meleg környezettel. Igazán szimpatikus volt, hogy a természetes fény érdekében hatalmas ablakokkal, és tágas terekkel rendelkezi a Fotóstúdió így a fotózások alkalmával nem is feltétlen szükséges a reflektorokat használni. Tulajdonképpen két műterem áll a megrendelők rendelkezésére. Ezek közül az egyik a 01-es, amely napfény stúdióként is szolgál, itt a kialakításból fakadóan elegendő természetes fény van, és akár a végtelenített fehér háttér segítségével napfénynél illetve természetes fénynél is fotózhatunk, de természetesen ez a stúdió is részlegesen sötétíthető kívánság szerint.

A másik alternatíva a 02 – es fotó műterem is csakugyan, mint az előző is rendkívül világos, de igény szerint szintén akár teljesen be is sötétíthető, ha zavarna a külső fény a vakuk beállításában. Az alap fényformálókon kívül ( hasy box reflex ernyő, reflektor) számos extra felszerelést lehet bérelni. Mint például 180 cm-es oktoboxok, 230 cm parabola, 75 cm beauty dish, snoot vagy akár a180 cm brollybox ernyő vagy 2,5 m-es fényáteresztő keret. Számtalan színű papír és anyag háttérből, illetve különböző hatású épített háttérpanelokból is lehetőségünk nyílik a választásra a Fotóstúdió bérlés során.

Bővebb információk érdekében érdemes ellátogatni az adott oldal weboldalára, ahol egészen részletes tájékoztatást kaphatunk arról, hogy pontosan hogyan tudjuk igénybe venni a műtermet és milyen anyagi vonzattokkal terhelne ez minket, továbbá lehetőség nyílik egy személyes konzultáció megszervezésére is.